Adatkezelési tájékoztató itt.

A gyulavaros.hu tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, mint szellemi termék, beleértve az összes fényképet, írott szöveget, arculati elemeket. A tartalmat kérem, ne másolja! Ezt mások munkájával kapcsolatban én is így teszem, tiszteletben tartom az interneten keresztül nyilvánosságra hozott alkotások szerzői és tulajdonjogát. A gyulavaros.hu nem szolgáltat híreket, nem vesz át hírportáloktól anyagokat, 90%-ban fotókat bemutató oldal, egyes témákban tematikus galériákkal, másokban az itt zajló turisztikai események fotókon való bemutatása történik.

Sok éves munka kivonatát, láthatják ezen az oldalon. A gyulaváros.hu oldal kialakítását több hónapos, több éves anyag készítés előzte meg, mely a helyszínek bejárásával rengeteg fotózással történt. Az oldal igyekszik egy olyan arculatot képviselni, mely színeiben illeszkedik a történelmi múltat idéző Gyula város jelképéhez a Gyulai várhoz, bemutatja a jelenkori modern, szökőkutakkal tarkított felújított belvárost, bepillantást nyújt panoráma fotókon, virtuális túrák segítségével, rövid videó spotokkal a mai Gyula hangulatába.


 Az oldal fő témája Gyula város, azonban mindenki számára, legyen az gyulai, vagy Gyulára látogató vendég, további kirándulási célpontok kerülnek bemutatásra, melyekben közeli erdélyi helyeket ismerhetnek meg, ahova akár egy rövid, egynapos kirándulásra is kiruccanhatnak.

Ha megkérdezik az ország távolabbi pontjain élő embereket, hogy mi jut eszükbe Gyula városáról, elsők között említik a Gyulai várat, a Várfürdőt, a várszínházat. Azt azonban már biztosan kevesebben tudják, hogy ebben a városban milyen látnivalók, múzeumok vannak még,(Ladics ház, Erkel ház, 100 éves cukrászda) a környék mivel csalogatja a kikapcsolódni vágyókat, (Pósteleki kastély, Gyulavári kastély, Szanazug, Mályvádi erdő, Kígyósi kastély).


Az oldal készítője nyitott minden olyan médiummal szemben, mely Gyula város fejlődését, idegenforgalmának növekedését, az idelátogatók - lehetőségekhez képest a legmagasabb szintű és leggyorsabb kiszolgálását elhivatottan végzik, akik valódi lokálpatriótaként szeretik városukat és igyekeznek tenni érte. Az oldal távol tartja magát a politikától, ilyen jellegűtartalmakat nem tesz közzé, nem ad helyt hasonlóknak, mindazonáltal együttműködik a mindenkori városvezetéssel, önkormányzattal, amennyiben az igényli. Vannak olyan kapcsolódási pontok,  mozzanatok, események, terek, hangulatok, élmények az életünkben melyek mindenkinek kedvesek lehetnek.Az oldal témája ezek a dolgok.

Jogi nyilatkozat, kérem figyelmesen olvassa el!

1.) A gyulavaros.hu oldalra feltöltött anyagok, fotók, szövegek, panoráma fotók, és egyéb anyagok szerzői jogi védelem alatt állnak, ezért ezek másolása, másodközlése felhasználása esetén előzetes egyeztetés, engedély szükséges. A gyulavaros.hu egy komplett szellemi termék, és mint ilyen, ennek másolása, duplikálása, szintén szerzői jogokba ütközik.

  A sajtóanyagok menüpontban szereplő fotók és beszámolók külön szabályzását itt olvashatja: Sajtóanyagokra vonatkozó szabályok.

Az oldalon elhelyezett videók szabadon belinkelhetőek, beépíthetőek weboldalba, kizárólag a youtube csatornán keresztül. Ezek a videók is a gyulavaros.hu tulajdonát képezik, ezért ennek használata konvertálás, átalakítás, megvágása, bármi nemű módosítása nélkül lehetséges, egyéb módon való felhasználáshoz nem járulok hozzá.

Az oldal látogatói tudomásul veszik és elfogadják az alábbiakat:
 A www.gyulavaros.hu  üzemeltetője fenntartja a jogot, hogy az oldalt bármikor módosítsa, arról anyagokat távolítson el, megváltoztassa a dizájnt, a menü struktúrát, a link rendszerét. Aki az oldalra való hivatkozást elhelyez az interneten, ennek tudomásul vételével teszi.
 Mindent megteszünk a zavartalan működésért és a folyamatos oldalhoz való hozzáférésért, azonban nem vállalunk felelősséget az alábbiak esetén:
 -technikai és egyéb okok miatti oldal leállás, szünetelés miatt, valamint ezekből fakadó hibás működésért, az oldal egyes részeinek elérhetetlensége, megszűnése miatt, a feltöltött éttermek és egyéb vállalkozások adatváltozásai, stb. miatt.
Aki a gyulavaros.hu fotós oldalt böngészi, használja, anyagokat tölt le róla, elfogadja és tudomásul veszi a fentieket.

Az oldal tárhelyszolgáltatója, támogatója: www.mobicom.hu

Adatkezelési tájékoztató

1.) az oldal üzemeltetője nem tárol semmilyen személyes adatot, mely esetleg az olvasók részéről elektronikus úton kerül megadásra, pl. egy játék alkalmával a nyertes postacíme, vagy más által írt levélben megadott elérhetőségek, melyek akár egy észrevétel, javaslat, kérdés feltevése alkalmával kerül magadásra.
2.) Az oldalon indított játék kizárólag a szórakoztatást tűzi ki célul, nem ösztönöz senkit a tartalom megosztására, nem kéri az olvasókat a közösségi oldalakon történő terjesztésre.
3.) A játékban résztvevők semmilyen adata nem kerül az üzemeltetőhöz, kizárólag a nyertes által önként megadott postacíme, melyet kizárólag a nyeremény eljuttatására használ fel az üzemeltető.
4.) Az oldal üzemeltetője nem folytat e-mail-es reklámkampányt, nem küld senki részére kéretlen levelet, nem küld csoportos címzéssel e-maileket.
5.) Az oldal üzemeltetője rendszeresen törli a bejövő e-maileket, az abban szereplő adatokkal együtt.
6.) A gyulavaros.hu, ami egy gyulai fotós városról és Erdélyről szóló virtuális képtára, az alábbi facebook oldalon indíthat képfelismerő játékot, melynek célja Gyula értékeinek, szépségének ismertetése, a város népszerűsítése, érdekes részleteinek felkutatása, bemutatása. A játék nem nyeremény orientált, azonban amennyiben valakinek ingyenes nyereménytárgy felajánlása van, leggyorsabb megfejtőé lehet, amennyiben az igényli: www.facebook.com/pspanofoto

 

 

Ha levelet kíván írni az alábbi e-mail címre várjuk észrevételét, kérdését:

 

A levelezőprogramba be kell gépelni, sem kimásolni, sem rákattintani nem lehet a szövegre.

 

Cookie (sütik) kezelése

Ahogy szinte minden honlap, a mi oldalunk is használ sütiket.

 

Mi az a süti?

A süti (cookie) egy egyszerű, rövid, szöveges fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait, megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára, valamint tájékoztatnak bennünket a látogatók honlap használatával kapcsolatos szokásairól. Honlapunk sütiket használ annak érdekében, hogy Ön számára maximális böngészési élményt biztosíthassunk, valamint fejleszthessük a honlap működését és funkcionalitását.


Honlapunk a sütiket a következő célokból használja:

Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) sütik

Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a felhasználók használhassák az oldalainkat, annak funkciót, pl. többek között az Ön által adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését egy látogatás során. Ezen sütik érvényességi ideje kizárólag az Ön aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet vagy a böngésző bezárásával ezek a sütik automatikusan törlődik a számítógépéről. Ezen sütik használata nélkül nem tudjuk garantálni a weboldalunk használatát.

 

Látogatottsági statisztika készítéshez használatos sütik

A Google Analytics sütiket arra használjuk, hogy információt gyűjtsünk azzal kapcsolatban, hogyan használják látogatóink weboldalunkat. Ezek a sütik nem tudják Önt személy szerint beazonosítani. Olyan információkat gyűjtenek, mint pl. hogy melyik oldalt hányszor nézték meg látogatóink,  a weboldal mely részére kattintottak, hány oldalt keresetek fel, és milyen hosszú volt az egyes látogatásuk ideje. Mindezt a felhasználók számára
 biztosított élmények javításának céljából tesszük.

 

Hogyan ellenőrizheti, és hogyan tudja kikapcsolni a sütiket?

Minden jelenleg használatos böngésző engedélyezi a sütik tiltását, illetve a beállításának változtatását. A legtöbb böngésző alapértelmezettként automatikusan engedélyezi a sütik használatát, de ezek megváltoztathatóak, hogy megakadályozza az automatikus elfogadást és minden alkalommal felajánlja a választás lehetőségét, hogy szeretne vagy nem sütiket engedélyezni. Felhívjuk figyelmét, a cookie-k alkalmazásának tiltása esetén előfordulhat, hogy nem lesz képesek weboldalunk funkcióinak teljeskörű használatára, illetve hogy a honlap nem megfelelően fog működni böngészőjében.

elérhetőség:

Az oldal üzemeltetője, alapítója, kiadója:
Pénzes Sándor
adószám:44577757-1-24
5700 Gyula, Kossuth tér 3.
30/3236283
Szerkesztésért felelős neve: Pénzes Sándor

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom