Oázis apartman Gyula szállás

Az illúzió mesterei érkeznek Gyulára

Nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői lépnek fel március 10-én Gyulán.
Az Illúzió Mesterei című showműsor felejthetetlen estét ígér a bűvészet kedvelőinek. Közreműködői Las Vegas, New York, Peking, Dubai, Párizs és Monte Carlo színpadjai után ezúttal Gyula közönségét fogják elvarázsolni.

Nincs is ahhoz fogható, mint élőben látni a varázslatot. Itt ugyanis nem lesznek kameratrükkök: a hihetetlen illúziók a nézők előtt, sőt azok bevonásával történnek.
A műsorban fellép Hajnóczy Soma kétszeres bűvész világbajnok és Nagy Molnár Dávid bűvész világbajnoki ezüstérmes illuzionista, valamint Kelle Botond ötszörös magyar bűvész bajnok.

Utóbbi a Spektrum televízió nagysikerű Abrakadabra című sorozatának írója, szerkesztője és társrendezője. A széria nézői találkozhattak a műsorban Hajnóczy Somával is.
A kétszer 50 perces produkciót 8 éves kortól ajánlják a szervezők az illúziók kedvelőinek.


A mágusok két előadást is tartanak a gyulai művelődési központban 2023. március 10-én: 16 és 20 órai kezdettel.
Jegyek online már kaphatók:

https://broadwayticket.jegy.hu/program/az-illuzio-mesterei-gyula-142574

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom