Oázis apartman Gyula szállás

Adventi programok Gyulán 2022-ben

Utcai installációkkal és közösségi eseményekkel készül az adventi időszakra Gyula két kulturális intézménye.
Idén nemcsak a hétvégékre, hanem a hétköznapokra is kínál programokat az adventi időszakra a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ és a Gyulai Várszínház. November 27-től tizenkét napon rendeznek koncerteket, színházi és ismeretterjesztő előadásokat.



A program gerincét az elmúlt években megszokott események adják: elsősorban a karácsonyt megelőző négy vasárnap közösségi programjai. Ezek közül idén is az advent első vasárnapi gyertyagyújtás a legkiemelkedőbb. November 27-én délelőtt tíztől este 7 óráig adventi vásár várja a helyieket a Harruckern téren. Közel 15 kézműves és több helyi oktatási intézmény kínál majd karácsonyi díszeket, mézeskalácsot, mézet, szörpöket, sajtokat, tésztákat, kézműves ékszereket és forró italokat. A színpadi produkciók 15 órakor indulnak, majd a 18 órai gyertyagyújtást követően a résztvevők – hagyományosan – átsétálnak a Kossuth téri körforgalomban kialakított adventi koszorúhoz, hogy azon is meggyújtsák az első gyertyát. Az itt kialakított nagyméretű koszorú fontos szerepet játszik, hiszen gyakorlatilag ez fogadja a városba érkezőket.
A december 18-ig tartó programsorban lesz báb- és színházi előadás és mézfesztivál. A vasárnap délutáni események helyszínei a különböző felekezetek templomai; sorrendben a katolikus, a református, majd az evangélikus gyülekezet látja vendégül a városlakókat.
Adventre és a karácsonyi időszakra idén is utcai installációkkal készül egyébként a programok mellett a helyi művelődési központ. Az elmúlt években megszokott helyszíneken mintegy negyven figura igyekszik ünnepi hangulatot kelteni.


A gyulai városi advent részletes programja:

November 27. (vasárnap)
10.00 Adventi vásár nyitása
15.00 Betlehemi csillag – Calliope Színjátszó Kör előadása
15.30 Három kívánság – Bab Társulat óriásbábos előadása
Az előadás a Déryné Program hozzájárulásával valósul meg.
16.30 Swing Karácsony – Daniel Speer Brass Friends
17.45 Erkel Ferenc Vegyeskar adventi dalai
18.00 Ünnepi köszöntő
Dr. Kovács József országgyűlési képviselő
Kónya István alpolgármester
Egyházak képviselői
Gyertyagyújtás
Helyszín: Harruckern tér
Séta a Kossuth térre
Ünnepi gyertyagyújtás a Kossuth téri szökőkútnál
Közreműködik: Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola Gyermekkórusa
Helyszín: Kossuth tér

December 1. (csütörtök) 10.00
Téli mesék – Bizseri Bábcsoport előadása óvodások részére
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

December 3. (szombat) 19.30
Amy Herzog: Jaj, nagyi! – az Orlai Produkció előadása
Belépőjegy: 4400 Ft
Szereplők: Molnár Piroska, Rohonyi Barnabás, László Lili
Rendező: Szabó Máté
Producer: Orlai Tibor
Helyszín: Gyulai Várszínház Kamaraterme

December 4. (vasárnap) 16.30
Adventi kulturális program
Közreműködnek: a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium tanárai és diákjai
17.00 Ünnepi mise
Helyszín: Belvárosi katolikus templom

December 7. (szerda) 19.00
Lábujjhegyen – zenéről és táncról, párban
Megyeri Léna és Bősze Ádám ismeretterjesztő előadása
Belépőjegy: 2900 Ft
Helyszín: Gyulai Várszínház Kamaraterme

December 8. (csütörtök) 9.00 és 10.30
Téli mesék – Bizseri Bábcsoport előadása óvodások részére
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ

December 10. (szombat)
XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál
8.00 - 15.00 Méhészeti szakmai vásár és kiállítás
                       Ingyenes mézkóstoltatás és mézvásár
10.00 - 14.00 Szakmai előadások
              Gyermekprogramok
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ
15.00 Göndöcs szobor koszorúzása, lovagrendi ceremónia
Helyszín: Göndöcs-kert
15.30 A 2022-es év kiváló magyar méze – országos díjátadó gála
Helyszín: Vigadó

December 10. (szombat) 18.00
Adventi hangverseny
Közreműködnek az Erkel Ferenc Művészeti Iskola tanárai:
Czeglédi Katalin – ének
Hodozsó Norbert – zongora
Veres József – hegedű
Helyszín: Gyulai református templom

December 11. (vasárnap) 10.00
Adventi történet
Adventi istentisztelet a Magvető Református Általános Iskola diákjainak színdarabjával
Helyszín: Gyulai református templom

December 14. (szerda) 18.00
Gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola tanárainak adventi koncertje
Helyszín: Gyulai Várszínház Kamaraterme

December 17. (szombat) 18.00
Erkel Ferenc Vegyeskar karácsonyi koncertje
Közreműködik: Alföld Quartet (Hoffmann Ágnes – hegedű, Szomorné Budai Mariann – hegedű, Jankó Zita – brácsa, Szomor István – cselló)
Tokai Ágnes – ének
Breznyán-Tokai György – trombita
Gál Csaba – zongora
Vezényel: Perlaki Attila
Helyszín: Vigadó

December 18. (vasárnap) 18.00
Kepenyes Pál növendékeinek és az Erkel Ferenc Zeneiskola Gyermekkórusának adventi koncertje
Helyszín: Gyulai evangélikus templom

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom