gyula fotó

Gyula város objektív nélkül

Objektív nélkül fotózni nem érdemes. Ebben a menüpontban mégis olyan anyagokat közlünk, melyek készítésekor leemeltük az objekítvet a gépről és helyette egy szubjetívet tekertünk fel.


Objektív nélkül

Második vándor fotókiállítás amire nem jött el senki

Az első és eddig egyetlen természetben rendezett fotókiállításom sikertelenségén felbuzdulva karácsony előtt egy nappal megrendeztem a másodikat, melyre szintén nem jött el senki. Rosszul aludtam azon a hajnalon, gondoltam ezért épp ez lesz a legalkalmasabb időpont erre. Elpakoltam néhány felkasírozott képem, lámpákat, jó melegen felöltöztem, fotóstáskám a vállamra vettem és elindultam a kutyámmal. Arra gondoltam, hogy ezúttal olyan helyszínen kellene bemutatni a fotókat, amelyek alig megközelíthetőek. Sikerült is találni a város peremén egy kiserdőben egy sűrű kökényest, ahova majdhogynem négykézláb kellett bemászni. Amikor a bokrok megszúrták tenyerem, már tudtam: ide, ha hívnék valakit akkor sem jönne el. Főleg most ebben a hidegben. Ráadásul még sötét is volt érkezésemkor. A képeket szépen elhelyeztem a bokrokon a tér minden irányában. Nagyon érdekes volt ott látni az anyagot, ahol szinte csak a madár jár. Néhány perces fotózás után elpakoltam mindent, kiszórtam a hóra két tasak magvat a későn érkezőknek. Volt benne búza, kukorica, köles és egyéb finomság. Megbizonyosodtam róla, hogy jó a hely. Ember nem fog ide jönni mostanság. Így talán tiszta marad ez az élőhely és tavasszal megannyi madár költőhelyéül szolgál majd.
P.S.
Kapcsolódó anyag: Első vándor fotókiállítás 

 

Ugye vigyázol a sünökre?

(VIDEÓVAL) Alkonyatkor indul útra, táplálékot keres, sok rovart elfogyaszt. Még ha szaporázza is lépteit, lassan halad át az úton, ha megijed, összehúzza magát. Soha nem ugrik hirtelen az autók elé, a lámpa fényében jól látható az aszfalton gömbölyded, igyekvő teste. Vigyázz ezekre a kedves kis állatokra is, vezess körültekintően!


Elütött sün egy gyulai utcán

Első vándor fotókiállítás

Szokatlan helyszínen és környezetben tartottam első vándor fotókiállításomat. A megnyitóra senki nem jött el, pontosabban a kutyusom igen, de őt nem ez, hanem a barangolás érdekelte. Számára sajnos nem idegen a leteremtett teremtés látványa, naponta jön velem erdei sétákra, folyamatosan óvnom kell őt. Szerencsére a várost sok zöldterület övezi. Wanda nem érti, hogy egy erdőben, miért kell lépten- nyomon irányt változtatni, megfordulni, elkerülni egy jónak ígérkező csapást.Azért vittem a képeim a természetbe, hogy megmutassam a lakóinak, hogyan is élünk mi, milyen szép a mi épített környezetünk, élőhelyünk, hogy lássák, rendben tartjuk a várost.
Nem hittek nekem. Igazán nem is voltak kíváncsiak. Úgy éreztem, azt sem értik, mit keresek én is ott, miért nem megyek vissza oda, ahonnan jöttem? Olyan volt, mintha a fák törzsén és a kipattant rügyeken gyöngyöző páracseppek az erdő reményt vesztett könnyei lettek volna. Még a tavaszi madárcsicsergés sem enyhített fájdalmán. Nem hisz már bennünk az öreg. Megértettem. Leszegett fejjel, röviddel a kiállítás megnyitó után össze is pakoltam. Úgysem jön már ide senki, vagy ha mégis, valami másért.

A szemét megvár bennünket

Az alábbi videót 2011-ben készítettem Gyulán. Valószínűleg minden tavasszal meg lehetne ismételni, de mi szükség lenne rá? Nem csupán gyulai jelenség, bárhol, ahova mi emberek betesszük lábunkat, sajnos hasonlót tapasztalhatunk a világban. Az igazán borzasztó látvány a film második felében következik. Hiába próbál a többség környezettudatosan élni és cselekedni, van egy része a társadalomnak, akik képtelenek rá. Már nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy civil kezdeményezésre hatékonyan fel lehet lépni és megszüntetni a környezetpusztítást. Rombolni mindig is egyszerűbb volt, mint újra építkezni. Azokkal szemben akik eltakarítják mások szándékosan szétdobált szennyét, azokkal szemben, akik tisztességgel nevelik gyermekeiket környezettudatosságra, óvják kedvenceiket, vigyázzák a természet értékeit, megalázó amikor valaki minden közösségi és környezeti normát felrúgva ontja magából kifogyhatatlanul a koszt, a szemetet. Kicsi ez a réteg, de sajnos annál kártékonyabb.
Ha van köztük olyan, aki csupán tudatlanságból tesz ilyet, neki is ajánlom az alábbi felvételeket.
Azért kerestem elő, mert találtam egy nagyon jó megoldást arra, hogy ez sokkal kevesebbszer fordulhasson elő. Azért mutatom meg újra, hogy azok is értsék, hogy miről van szó, akik ritkábban lépnek le a járdáról, kevesebbszer, vagy egyáltalán nem járnak a várost körülölelő zöld területeken, a központtól távolabb eső részeken. A megoldást tálcán kínálják mindannyiunknak. Ez olyan probléma, mely azért lehet „jobb” mint sok más, mert van rá megoldás. Erre a megoldásra szeretnék rámutatni, de előbb lássuk magát a problémát:

 

 

Ne csak a portád, a lelkiismereted is legyen tiszta!

Legtöbben tehetetlenül szemléljük, ahogyan sokunkkal ellentétben a „kevesebbek” beborítják szeméttel környezetünket, zöld területeinket, városszéli erdősávokat, út menti árkokat, élővizeket. Sajnos nem lehet ennek leírásával finoman bánni mert a helyzet bosszantó, elszomorító.
Szinte nincsen olyan félreeső kis erdei út, dűlő, ösvény amely közvetlen közelében ne lenne súlyosan szennyezett terület. Ezerszer beszélünk róla, borzadunk el, sajnálkozunk, szitkozódunk joggal. Próbáljuk civil, vagy hivatalos kezdeményezésre összeszedni mások szemetét, néha úgy érzem hiába. A szemét mutogatása fontos dolog, de legjobban azokat nem érdekli, akik kipakolják, kihordják autóval, utánfutóval, műanyag zsákba csomagolva a legkülönfélébb dolgaikat.

Szovjetunióba elhurcoltak emléknapja november 25.

Újabb fotók Schriffert úrról a talicskás emberről

Tóni bácsi, a gyulai talicskás ember történetét már sokan olvashatták, életének rövid áttekintő feldolgozása ma, a Szovjetunióba elhurcoltak emléknapján újabb fotókkal bővülhetett. Néhány telefonhívás után sikerült elérnem egy békéscsabai fotóst, aki beazonosított egy eddig még nem látott felvételt, így most már tudjuk, hogy a Schriffert úrról (Tóni bácsi) készült portré a Békéscsabán élő Szeverényi Tibor munkája, aki a Fényképészeti Szövetkezet gyulai műtermének volt a vezetője 1978 és 1980 között. A fotó ekkor készült a Béke sugárúton. Nem volt könnyű helyzetben aki képet próbált a szakadt, foltozott ruhában járó emberről csinálni, ugyanis könnyen furkósbotjával találhatta szemben magát az alkotó.
A második fotó készítőjének nevét sajnos eleddig nem sikerült kideríteni. Könnyen elképzelhető, hogy Béla Ottó munkája,(*alább kiegészítve) mely egy A3-as méretűre nagyított fotó-kópia digitalizált változata.
Fantasztikus alkotások. Ámultan nézem, hosszan rajta tartom szemem ezeken a műveken. Nincs póz, nincs beállás, talán egy örök gyanakvás Tóni bácsi arcán, aki legszívesebben menekülne ebből a világból, pontosabban maradna ő szegény, de nem így.
Az egyik legritkább pillanat, amit helyi fotós megörökíthetett, amikor -ha csak egy pillanatra is-, de két szempár találkozik.  Úgy tudom, itt sem számított a kattintásra, meglepetten, váratlanul érte, valószínűleg amint meglátta a gépet azonnal tiltakozott.  Ennyi év távlatából így mégis szembe tudunk nézni az öreggel és szembe kell tudnunk nézni ennek a kornak és sok társának megnyomorított sorsával, soha vissza nem adható életével.

*FRISSÍTVE! Olvasói segítséggel sikerült nyomára bukkanni alábbi fotó készítőjére, a vele való egyeztetésig kitakart állapotban hagyom. Megértésüket köszönöm!

Köszöm a segítséget Balla Tibornak és Szeverényi Tamásnak aki nagyon kedves nyitott és készséges volt.

2013.11.25.

Pénzes Sándor

 

Dunai árvíz 2013 - akikre lehet számítani

Láttam az embereket a gáton, láttam mellette. Láttam, ahogyan minden folyóparti utcán, minden úton a legtöbben csak azzal foglalkoznak, hogy egymásnak segítsenek. Lelkükben és testükben több napi küzdelem, sokan az éjszakáikat is kint töltötték. Iszonyatos erővel vonul a Duna néhány méterre tőlük. Megállás nélkül töltötték a zsákokat, amint érkezett az újabb homok adag, azonnal feldolgozták, magasították a gátat.

Gyulai időrabló történet

Egy monitor előtt töltött este után sétára indultam, gondoltam teszek egy kört hétköznapi esős estén a belvárosban. Kedves helyeimen szívesen időzöm, ekkor az órámat sem figyelem, nem kell odaérnem sehova, telefonom kikapcsolva, csak a város van meg én. Az eső szemerkél, az utcán alig jár valaki.
 

Schriffert úr a gyulai talicskás ember

Halálának 20. évfordulójára - Pénzes Sándor

Egy ember, akinek alakja emlékké vált, jelenségének „lenyomata” tovább él azokban, akik valaha  látták az öreget gyulai utcákon foltos, rongyos ruhákban talicskát tolva. Története több annál, mint gondolnák. Schriffert úrról csakis a tisztelet hangján lehet beszélni, egy olyan ember volt ő, aki hitt valamiben, bízott valamiben, fogadott valamit, és e szerint élt. Társai és kora fájdalmát is magán viselő sors az övé, mely mégsem a feladásról szólt, hanem az egyre keseredő reményről, és a magasztosan konok tiszta lélekről. Saját szabályai szerint élt, komoly lelki és testi erőpróbák érték, mint sorstársait. A legendák egy része, melyek róla terjedtek, megalapozottak voltak. Kevesen vannak, akik kapcsolatba léphettek vele, akiket közel engedett magához. 


Fotó: MTA archívuma, mely nyomtatásban megjelent a HAJSZOLT Hírlapban 1996-ban

Volt egyszer egy harisnyagyár Gyulán

Gyulai harisnygyári merengés, hideg elhagyott terekben. Tócsák, üvegszilánkok, zajnélküli lépcsők, talán örökre megállt felvonó, versenyhíradó tábla pihen éljen május 1. mellett. Padláson végezték "mindketten". Valamikor lányok, asszonyok jártak ide munkába, zajos hely volt.

Képriport:

A nyíllal meglőtt vadkacsa sorsa jóra fordult

Egy novemberi reggelen 2011-ben mint máskor is, emberek jöttek. Kis emberek vagy közepesek, már nem emlékszem. De jó, - gondoltam - milyen korán kapunk egy kis kedvességet.  Össze is gyűltünk gyorsan a partról bedobott elemózsia reményében. Mi vadkacsák békében élünk, de egy ilyen csoportos ételosztásnál akad egy-egy civakodás, lökdösődés. A körénk hulló eledelt gyorsan összekapkodtuk. Volt még egy vízen úszó falatka, egész közel mentem érte, de ekkor valami nagy fájdalmat éreztem. Valami iszonyatos csattanás és nyilalló, húson áthatoló borzalom jött fentről.

Prohászka Zsolt (1969-2012) az örök vasember

Éveken át tartó kemény kitartással,  példás helytállásoddal, teljesítményeiddel olyat mutattál nekünk, amire mindig emlékezni fogunk. Azt tetted, amit megfogadtál, ahogy mondtad, úgy cselekedtél. Úgy éltél, ahogyan kellene mindannyiunknak, nagy célokat tűztél ki és elérted őket. Búcsúzunk tőled, kortársunktól.  Álljon itt néhány sor tőled, rólad:

„- Úgy gondolom, hogy az ironman verseny nem más, mint önmegvalósítás. A versenyzőnek elsősorban nem a társakkal, hanem saját magával kell megküzdenie.”

„Nagyon jól érzem magam a munkám során, és a sportolás közben is, és remélem, hogy sokszor tudok még példát mutatni a gyulai és a Békés megyei fiatalságnak."

Köszönjük Zsolt, emlékezni fogunk rád! Jó ember voltál, talán ezért is van most szükség rád ott fent! Hiszem, hogy még találkozunk, Isten nyugosztaljon! (P.S)

 

 Prohászka Zsoltról szóló anyagok és egy vele készült riport a Gyulai Hírlapban, vágatlanul:
(kattintson a képekre!)

Gyulai Hírlap 1993. július 2.

 

Gyulai Hírlap 2001. augusztus 31. Prohászka Zsolt, a gyulai vasember:

 

Gyulai Hírlap 2002. szeptember 6:


 

Tévét néztem

jegyzet

Tévét néztem, nem volt benne semmi, de mégis néztem és bosszankodtam. Tudod, sokszor eszembe jutsz, amikor a kutyámmal sétálunk. Tudod, nehéz elmagyarázni, megértetni vele, hogy egy erdőben vigyáznia kell, hogy a lábát el ne vágja egy üvegszilánk, egy kidobott WC kagyló kerámia darabja, vagy akár egy szétvert Tv monitor szilánkja. Tudod, ő természeti lény, nem készült erre. Nem tudod. Nem is akarod tudni, nem is akarod megérteni! Nyáron, amikor a várnál fotózom, te is ott ülsz, tapsolsz, szórakozol, eszel a fesztiválokon. Szádat nem kézzel törlöd, a kolbászos papírt kukába dobod. Ott. Amikor hazamész, nem tudom hogyan élsz, de úgy látom két világot építesz.Az egyiket le, de az épp a közös!

Szervusz Öreg, mesélj

Meséld el, mióta állsz itt, hány ember ment el melletted, hányan álltak meg előtted, körbejártak-e, felnéztek rád? Szóltak-e hozzád, és jól vagy-e? Mindenkit ismersz tudom, emlékeid vannak, őrzöd őket. Bennünket őrzöl, rólunk szólsz, mi vagyunk rajtad. Fújtak itt mindenféle szelek, de te ugyanaz vagy mint régen. Nem nézel sem jobbra sem balra, kortalanul állsz némán. Múltunk vékony szeleteit évgyűrűid rejtik.

Billy Cobham és a Morgan Workshop Budapesten

Vannak nevek, melyeket ha kimondunk bizonyos körökben, vagy meghallunk, felkapjuk a fejünket. Billy Combham. Teli találat volt a rendezők részéről meghívni Budapestre a Népligetbe a Szeptemberfeszt rendezvényre az amerikai Jazzdobost, a világ egyik legjobb jazzrock "drummerét". A szervezők elmondták, hogy egy éve készülnek erre a hétvégére, ahol  több színpadon szinte reggeltől estig három napon át koncerteket hallagthatnak az emberek, mindezt díjmentesen.

Fülesbagoly fenn a fán

Az Erdei fülesbagoly a lakóhelyünk közelében akár csoportosan is telepekbe verődik. Az ember által sűrűn lakott területek, mint pl. egy lakótelep, fokozott környezet terhelést jelent, könnyen elszaporodnak a pockok, egerek, patkányok, csótányok, egyéb velünk “szimbiózisba” keveredő állatok, melyek ezzel együtt megjelennek a táplálékláncban.

 

A kiskocsid pihen, madárkád is jóllakott

Járod az utad, minden nap látlak. Könnyű kartonokból építesz magas bálákat kétkerekű fa kocsidon, sárféktől elnehezült kerekeit gördítve magad előtt tolod. Aprópénzt kapsz érte, megbecsülöd, tudom. Ízzadt homlokodon a küzdelmes életed verejtéke ül. Láttalak már reggel, nappal és sötétben is. Fiatal vagy, testvéred kórházban, édesapád meghalt, kalickájában madárkád vár otthon.

Ajánlat