gyula fotó

Újévi fogadás sikeres gyulaiakkal 2015

2015. január 17-én a hagyományos újévi polgármesteri fogadás alkalmával átadták a "Sikeres gyulaiaknak járó elismeréseket".

 

 

 


 

 

 

2014. év Sikeres Gyulai cím nyertesei

1. Erdélyi Lajosné            angol-földrajz szakos tanár

Jelölést beküldő: többszörös jelölés
A GYAKI Dürer Albert Általános Iskola Tagintézményének angol-földrajz szakos tanára. 2010-től a TEMPUS Közalapítvány kezelésében lévő Európai Bizottság által támogatott COMENIUS pályázatok intézményi projektmenedzsere. Az általa írt sikeres pályázatok eredményeképpen minden iskolának lehetősége nyílt arra, hogy együtt dolgozzon európai közoktatási intézményekkel. A tanárnő a Dürer Tagintézményben annak a 32 országot mozgató E-twinning programnak is gazdája.
 

2. Tóth Lajos            Tóth és Társa Recycling Kft, hulladék nagykereskedés

Jelölést beküldő: Gyulai Városbarátok Köre
2000-ben alapította meg a Tóth és Társa Recycling Kft-t, amely hulladék nagykereskedéssel foglalkozik. A célprofil papír és műanyag hulladék begyűjtése, felvásárlása és feldolgozása. A vállalkozás folyamatosan fejlődő, a kezdeti 5-6 fő alkalmazotti létszám ma már 20 főre gyarapodott. Napjainkra a Kft. régiónk vezető hulladék begyűjtője lett. A 2011-ben meghirdetett beruházási pályázaton 130 millió Ft-t nyert fejlesztésre.

3. Fodor Sándor            Fodor Hotel Halászcsárda

Jelölést beküldő: Kiss József
Fodor Sándor 1949-ben Nagylakon született. Szakmai pályafutását több mint negyven éve, az akkor újonnan megnyílt gyulai Park Hotelben felszolgálóként kezdte. 1991-ben megvásárolta és családi vállalkozásban üzemeltetni kezdte a Halászcsárdát, amelyet 1998-ban újjáépített és 2003-ban bővített Fodor Hotel Halászcsárda néven.  A megvásárolt Park Hotelt 2013. július 16-án nyitotta meg. A közösségért is dolgozott, a Gyulai Idegenforgalmi Egyesület tagjaként, majd alelnökeként, munkájával nagymértékben hozzájárult a gyulai TDM szervezet létrehozásához.

4. Japport Mátyás         nyugdíjas ács, galambász

Jelölést beküldő: Cseke István
45 éve dolgozik az építőiparban, mint ács. Mestervizsgával rendelkezik, sok fiatalnak segített a szakma elsajátításában. Gyula városában és a környéken nagyon sok háznak építette és javította a tetőszerkezetét. Hobbija a galambászat, immáron 23 éve a Gyulai Galamb és Kisállat egyesület vezetője. Sok sikeres kiállítást és versenyt szervezett. Eredményei és sikerei után „Arany Koszorús Galambtenyésztő” lett.

5. Kepenyes Pál         tanár és zenekarszervező

Jelölést beküldő:Bagyinszki Zoltán
1995-ben megalakította az óriási sikereket arató Gyulai Ifjúsági Big Band zenekart, amellyel számtalan külföldi és magyar elismerés mellett 2007-ben a Sikeres Gyulai közösség címet is kiérdemelte. 2012-ben alapító tagja a gyulai Royal Dixieland Band együttesnek, amellyel Drezdában elnyerték a „Fesztivál Zenekara” címet. A tanár úr a zeneiskolában több zenekart is működtet, de az utánpótlásról gondoskodott az „Azok a Csodálatos Hangszerek” bemutató sorozattal is. Társadalmi rendezvényeinken rendszeresen hallhatjuk és élvezhetjük nagyszerű muzsikáját a Garden Party zenekarban. Teljesítette elképzelését a gyulai fúvószenekari élet újraélesztésében.

 

Ajánlat