Oázis apartman Gyula szállás

Végvári napok Gyula 2023

Hadijáték a gyulai várnál

457 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az 1566-os ostrom hősei előtt nyolc helyszínen, több mint kétszáz hagyományőr tiszteleg azzal, hogy hadijáték keretében eleveníti fel az egykori történéseket.
Valós eseményeket idéz fel július utolsó hétvégéjén 16 hagyományőrző csoport 214 hagyományőrzője, akik a gyulai vár 1566-os ostromát játsszák újra Magyarország egyik leglátványosabb hadijátékán. Az előadást ráadásul ez alkalommal is élőben kommentálja, a történéseket magyarázza majd Prof. Dr. Csikány Tamás hadtörténész, nyugállományú dandártábornok.
A július 28-30. közötti háromnapos rendezvény leglátványosabb eleme, a gyulai vár 1566-os ostromának megjelenítése, a hadijáték forgatókönyve a tényleges történelmi eseményeket mutatja be. A csata során a filmekben is használatos pirotechnikai speciális effekteket, lövéseket, becsapódásokat megjelenítő termékeket, fényeffekteket és fütyülő csöveket használnak fel, amelyeket a Leskovics Pirotechnika Kft. helyez el és működtet. Annak érdekében, hogy a robbanások még látványosabbak és élethűbbek legyenek, a pirotechnikai eszközökön kívül lisztet és virágföldet is használnak.
(Kerecsényi László és mintegy 2-2,5 ezer várvédője a nagyjából tizenötszörös túlerővel szemben a magyar hadtörténetben páratlanul hosszú ideig, 63 napon át tartotta a gyulai várat. Dobónak és katonáinak 38 napig kellett kitartania Egerben, Zrínyi pedig 34 nap után tört ki embereivel Szigetvárról.)

A Gyulai Végvári Napok programjának felépítése az elmúlt években megszokottat követi: az érdeklődők megismerhetik a végvári vitézek életét, csatajeleneteken keresztül felidézik számukra a kor harci szellemét. Elmesélik a várnak és környékének történetét, hősies védőik legendáit, a védők és az ostromlók életét. Az utóbbi évekhez hasonlóan az érdeklődők idén is benézhetnek a Várkertben táborozó hagyományőr egyesületek sátraiba, testközelből ismerhetik meg, hogyan öltöztek, mit ettek, hogyan szórakoztak közel ötszáz éve.
A rendezvény ebben az évben is a résztvevő hagyományőrök felvonulásával indul pénteken este, akik a Kossuth téren és a Vízügyi Igazgatóság előtt díszsortűzzel is tisztelegnek majd a 16. századi várvédők előtt.
A Végvári Napok helyszínei a 16. századi erődítmény részeiről kapták a nevüket: a hagyományőrző események a vár mellett a huszárvárban, a nyugati palánk, a nyugati földbástyák, a vizesárok, az északi földbástyák helyszínein és a történelmi belvárosban zajlanak majd.

Esténként idén is dönthetnek a látogatók, hogy könnyűzenei vagy korabeli koncerten vennének-e részt; a vár előtti rendezvénytéren a Show&Bors Zenekar, az Antovszki Band és Rúzsa Magdi produkcióját hallgathatják esténként, míg a vár másik oldalán, a sátortáborban a hagyományőrökkel a Régi Világzene - szelindek és a Hollóének Hungarica Régizene Együttes mulatozik.
A programok – a várban és a Várfürdőben megrendezett események kivételével – díjtalanul látogathatók.
A Gyulai Végvári Napok részletes programja megtalálható a szervező intézmény (https://gyulakult.hu/xi-gyulai-vegvari-napok/) és a gyulai vár weboldalán (https://gyulavara.hu/gyulai-vegvari-napok/).


A Gyulai Végvári Napokon résztvevő hagyományőr csapatok:

Zrínyi Miklós Hagyományőrző Sport Egyesület - Szigetvár
Tata Várának Seymenjei - Tata
Egri Vitézlő Oskola - Eger
Északi Szabad Hajdúk Hagyományőrző Egyesület - Romhány
Nánai Sólymos Vitézek Egyesület - Kisnána
Bornemisza János Hagyományőrség Egyesület - Pécel
Pattantyús Martalócok - Nagytálya
Bocskai Angyalai - Budapest
Az Egri Félhold Hagyományőrei - Nagytálya
Lápi Betyárok - Nagyecsed
Nádasdy Ferenc Bandérium Hagyományőrző Sport Egyesület - Sárvár
Vörös Oroszlán Lovagrend Hagyományőrző Egyesület – Maglód
Kizil Arslan - Maglód
Kerecsényi László Íjász Egyesület - Gyula
Várőrség Alapítvány - Székesfehérvár
Thury Vár Vitézei - Várpalota
Zsarátnok Zsoldosai – Hajdúszoboszló

A vizesárok területén A Természet Felfedezése Alapítvány (pákásztanya) és a
Nánási Hajdú Bokréta Hagyományőrző Egyesület (hortobágyi nádkunyhó – vasaló) tart bemutatót.

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom