gyula fotó

Erdélyi bivalyok

Amikor átlépem a határt Erdély felé és meglátom a hegyeket, egyre jobban magam mögött hagyva az alföldi tájat, egy izgalommal teli kalandvágy lesz úrrá rajtam és talán nem tévedek, ha azt mondom, a túratársaimon is. Valami olyasmi, mint amikor a vágyakat kezdi felváltani a beteljesülés élménye, vagy legalábbis az afelé vezető út ígéretekkel teli izgalma.
A bihari hegyek lábánál óriási csordákban legelő állatokkal találkoztunk, melyek lassan, komótosan néha közúton, vagy azt keresztezve haladtak a tűző napon, a legelőkre. A mezőn agyagos tócsákban hűsöltek a bivalyok. Ilyet mifelénk nem lehetett látni, épp ezért felbecsülhetetlen érték, élmény volt az, hogy néhány tíz kilométert kellett csak megtenni és beléphetünk egy másik valóságba.
Akkor, a számomra digitális korszak kezdetén meglévő gépemmel messziről fotózni nem lehetett állatokat. Egy módja volt csak közel kerülni a bivalyokhoz: a hason csúszás. Nagyon kíváncsi voltam hogyan dagonyáznak, mekkora lyukakban hűsölnek. Karnyújtásnyira akartam tőlük lenni. Ez persze nem teljesen sikerült, de azért a lehetőtérségekhez képest elégetetten tápászkodtam fel és követtem a őket beljebb, az útról már nem látható hűsölő helyükre. Egy kis múltidézés bivalyokkal abból a korból, amikor a 4MP-es felbontás nagynak számított és az azóta már elfelejtett SM kártya 16MB(!)-os kapacitását kihasználva kellett olykor egyre lejjebb tekerni a felbontást, hogy még több kép születhessen.

Korábbi írás:

A határhoz közeli hegyek lábához érkezve sokszor úgy érzem magam, ott vagyok, ahonnan bármerre indulok érdekes helyekre juthatok. Naiv turizmus melyet művelek, kitaposott és taposatlan ösvényeken, utakon járok-kelek, a hely s az ottaniak tiszteletével nézek előre, hagyom magam mögött a tájat. Olyan mint amikor azt érzi az ember, nincs rossz irány, ezért is -némi túlzással- mindegy merre indulsz.


Szinte kivétel nélkül megtaláljuk közös nyelvünket az ottaniakkal, legyen az román, vagy magyar. Ezt a nyelvet mindenhol beszélik a világon és mindenhol ugyan azt jelenti. Így hívják: mosoly. Románok és magyarok. Emberi találkozások „irányítás” és érdek nélkül. Amikor kint járok  (volt hogy egyedül) kapok egy-egy ajándék pillanatot az élettől. Ahol búcsúm után a pásztor hölgy és a kutyája egymásra néz, nem tudom másnak nevezni. A fűben guggolva a gépem elkattintva köszönetet mondok.


Bivaly Bivaly Bivaly
Bivaly Bivaly Bivaly
Bivaly Bivaly Bivaly
Bivaly Bivaly

Ajánlat