Oázis apartman Gyula szállás

Második vándor fotókiállítás amire nem jött el senki

Az első és eddig egyetlen természetben rendezett fotókiállításom sikertelenségén felbuzdulva karácsony előtt egy nappal megrendeztem a másodikat, melyre szintén nem jött el senki. Rosszul aludtam azon a hajnalon, gondoltam ezért épp ez lesz a legalkalmasabb időpont erre. Elpakoltam néhány felkasírozott képem, lámpákat, jó melegen felöltöztem, fotóstáskám a vállamra vettem és elindultam a kutyámmal. Arra gondoltam, hogy ezúttal olyan helyszínen kellene bemutatni a fotókat, amelyek alig megközelíthetőek. Sikerült is találni a város peremén egy kiserdőben egy sűrű kökényest, ahova majdhogynem négykézláb kellett bemászni. Amikor a bokrok megszúrták tenyerem, már tudtam: ide, ha hívnék valakit akkor sem jönne el. Főleg most ebben a hidegben. Ráadásul még sötét is volt érkezésemkor. A képeket szépen elhelyeztem a bokrokon a tér minden irányában. Nagyon érdekes volt ott látni az anyagot, ahol szinte csak a madár jár. Néhány perces fotózás után elpakoltam mindent, kiszórtam a hóra két tasak magvat a későn érkezőknek. Volt benne búza, kukorica, köles és egyéb finomság. Megbizonyosodtam róla, hogy jó a hely. Ember nem fog ide jönni mostanság. Így talán tiszta marad ez az élőhely és tavasszal megannyi madár költőhelyéül szolgál majd.
P.S.
Kapcsolódó anyag: Első vándor fotókiállítás 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom