Oázis apartman Gyula szállás

X faktor Gyula város 2011

Az X faktor győztese Vastag Csaba, öccse Vastag Tamás, Király L. Norbert ( a vízköpő fiú) és Wolf Kati lépett fel teltház előtt a Gyulai Művelődési házban. Vastag Tamás elmondása szerint Wolf Katinak van a legjobb illatú haja, azonban a nézők ebből mit sem érezhetttek. Láthatták ellenben csinos alkatát, kedves mosolyát, hallhatták gyönyörű hangját.


Király L. Norbinak nem hallottuk gyönyörű hangját, mégis: szárnyaló, laza rocker stílusa, bohém egyénisége, önkritikus humora magával ragadta a közönséget. Kétség kívül az est egy táncos-komikus figurája volt jelen személyében, aki folyamatosan megnevettette a közönséget. Norbit így szeretik, Norbi így szerethető, szinpadra termett showman, tinik kedvence. A Vastag testvérek együtt és külön is énekeltek, a szinpadon és a nézők között is. Ők igazi társak, barátok mind a négyen. Janicsák Vecának innen kívánunk jobbulást a fellépő társai nevében is, ugyanis lázasan betegen fekszik, ezért nem tudott jelen lenni.

Fotók: Pénzes S.
Képlapozás: jobbra balra nyíllal is! (billenytyűzet) 

Wolf Kati Wolf Kati Gyula
Wolf Kati Wolf Kati Wolf Kati
Wolf Kati Király L. Norbert X faktor Gyula
Gyula Vastag Csaba Vastag Csaba
Gyula Vastag Csaba Vastag Tamás
Vastag Tamás és Vastag Csaba Vastag Tamás és Vastag Csaba Gyula
Wolf Kati Wolf Kati Wolf Kati
Király L. Norbert Király L. Norbert Király L. Norbert
Király L. Norbert Király L. Norbert Király L. Norbert
Vastag Csaba Gyula Gyula
Wolf Kati Wolf Kati Wolf Kati
Király L. Norbert Király L. Norbert Király L. Norbert
Király L. Norbert Király L. Norbert Király L. Norbert
Király L. Norbert Király L. Norbert Gyula
Gyula Gyula Gyula
Gyula Gyula

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom