Tél vége a mályvádi erdőben

Erdőfürdőzni indultunk a haverral egy télvégi hideg, ködös reggelen. Szinte semmilyen emberi szó nem hangzik el ilyenkor, talán csak ennyi:
-Jó kutya vagy Vanda, nagyon jó kutya!
Otthon többet beszél, itt sokat van csendben, de hozzám azért szól.
Zajok a reccsenő gallyaktól, a madaraktól, a szél zúgásától, az avar zörgésétől, a víz csobbanásától jutnak a fülembe. Tappancsaim sárosak, mellig ér néha a keréknyom, de tudom, hogy egy pihenőnél majd megint magához hív, megsimogat. Ha csendben vagyunk, sok négylábút látunk majd és mind füvet eszik. Furcsa szokás. Biztos ég gyomruk, én is ilyenkor szoktam.
Nekik is jó a szaglásuk, gyakran már messziről észrevesznek bennünket. Látom, ahogyan feltartják orrukat és egyre gyanakvóbbá válnak. Persze én már réges-régen tudom, amikor még a haver nem is látja őket, hogy hol vannak. Tulajdonképp segítek neki. Igazság szerint én vezetem őt. :-D



 

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom