Oázis apartman Gyula szállás

A gyulai Power Beat ütőegyüttes új klipje

A gyulai Power Beat ütőegyüttes mint ahogyan azt már megszokhattuk, időről-időre emlékezetes produkciókkal, fellépésekkel ejti ámulatba és örvendezteti meg rajongóit, de azokat is, akik eleddig nem hallottak felőlük. Gyakran lépnek fel városi rendezvényeken, ahol rendre nagy sikert aratnak.
Nem is lehet ez másképp olyan produkciókkal, melyekben több éves zeneművészeti munka köszön vissza, ráadásul olyan hangszerek felvonultatása és természetesen megszólaltatása mellett, amik ritkábban hallhatóak, mint pl. a marimba, vibrafon, triangulum, xilofon és harangjáték.
A Fábián István ütőhangszer tanár által vezetett zenekar első fellépései jó 10 évvel korábbra  nyúlnak vissza, ám jelenlegi felállásban 4-5 éve zenélnek együtt a tagok.
A legújabb anyaguk egy ismert sláger (Alvaro Soler – Sofia) feldolgozása ütőhangszeres kísérettel. A zene és ének mellett egy kiválóan elkészített képi világ jellemzi a videót, mely jól eltalált képváltásokkal, snittekkel köti le a néző figyelmét. A zene és a videó miatt is érdemes többször meghallgatni, megnézni.

 

 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom