Oázis apartman Gyula szállás

Neowise üstökös, ahogyan Gyuláról láthattuk

A Neowise üstökös 2020. július elején földi szemlélő számára látható közelségbe került majd néhány hét után napról-napra egyre távolodva hagyta el a látható tartományt. Ezt az idősávot kihasználva készültek a fotók. Számítások szerint megközelítőleg 6800 év múlva lesz látható innen a mi csillagunk (nap) körül keringő üstökös.
A képanyag több helyszínen készült, jellemzően Gyula környékén. Fehér-Körös, Mályvád, Fekete-Körös. Volt autókázás hajnalban, rövidebb éjszakai túra erdőben, magaslesen leselkedés eredmény nélkül.



Volt amikor a felhő, volt amikor a pára miatt kellett abbahagyni a fotózást, mégis ahogyan telt az idő, napi rutinná váltak az éjszakázások, hajnalozások és ebből fakadóan az időnként későn kelések. Amikor egy pici rés is volt az égen, mentünk. Talán ennek is köszönhető a legnagyobb fényerejű meteorbecsapódás megörökítése, ami mint fotó nem túl értékes, viszont nagyon érdekes volt, ahogyan a felhőrétegek között átsüvített a hullócsillag. Tőle jobbra az üstökös kandikál ki szintén egy felhő mögül.
Aminek nagyon örülök, az a Fehér-Körös vasúti hídjánál készült kép, melyen a NEOWISE üstököst egy hullócsillaggal együtt sikerült lefotózni.
Készült egy nagyon rövid, két helyszínen fotózott TIME LAPSE videó is, ami több száz képből lett összerakva. Ezen megfigyelhető a föld forgása miatti „égboltmozgások”.

A fotók egyikén az én hűséges négylábú kis földi üstökös társam húz piros csíkot villogó láthatósági nyakörvével egy hosszú záridős expozíciónál. Egyáltalán nem zavart. Hogyan is zavarhatna ő, aki mindenhova követ és amikor csak teheti velem van? Amíg fotóztam nagy munkában volt mindig. Wanda a föld alatti eseményeket, én a föld felettieket próbáltam feltárni, láthatóvá tenni. Neki az orra és a tappancsa, nekem a bakancsom volt néha vizes, sáros. Pont jó volt ez így.
Későn éjszaka, fáradtan, szúnyogriasztós testtel de időnként örök emlékké váló fotókkal, gondolatokkal, élményekkel tértünk haza.
Amikor megtaláltuk a megfelelő kompozíciót és a technika elkezdett dolgozni, ámulattal néztük (vagy csak én) ezt a különleges, megindító és talán soha vissza nem térő égi jelenséget.
Megpróbáltam értékelni, megérteni magát a létezést, játszani a jelen hangsúlyaival, érezni, vagy legalábbis megpróbálni érzékelni a világegyetemben elfoglalt helyünket. Felfogni a felfoghatatlant, mindent kikapcsolva ott lenni akkor.
Nem volt könnyű, de legalább megpróbáltam.
fotok, videó:

 

 


Neowise üstökös, fölötte hulló csillag - Fotó: Pénzes Sándor ©

NEOWISE üstökös balra tőle műhold, jobbra repülő - Fotó: Pénzes Sándor ©

 NEOWISE üstökös, balra fent repülő, lent Wanda kiskutya villogó láthatósági nyakörvvel
Fotó: Pénzes Sándor ©

Balra erős meteor, jobbra NEOWISE üstökös a felhő alól látszik
Fotó: Pénzes Sándor ©

Balra tejútrendszer, jobbra nagyon pici NEOWISE
Fotó: Pénzes Sándor ©

 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom