Oázis apartman Gyula szállás

Máriaradna bazilika

GALÉRIA+3D Máriaradna (Radna) a Maros folyó jobb partja mellett terül el, Lippa város része, Aradtól kb. 30 km-re és 2 km-re a Solymosi vártól. Itt látható kéttornyú bazilika, mely jelentős zarándokhely, ahol magyarul rendszeresen tartanak Istentiszteletet. Az utóbbi években súlyos  állagromlás következett be, ami főként a bazilika külsején volt látható, azonban egy uniós pályázaton 2,5 milliárd forintból megindulhat az épület rendbetétele. Szerencsére a bazilika belseje gyönyörű állapotban van, érdemes ellátogatni ide.


A Magyar Kurír így ír a kegytemplomról:
„Ez a kegyhely ma nincs annyira a köztudatban, mint Erdély másik nagy ferences kegyhelye, Csíksomlyó, pedig az Osztrák-Magyar Monarchiának ez volt Máriacell mellett a legrangosabb zarándokcélpontja évszázadok óta. Zell és Radna egyaránt az Anjou-házból való magyar királyokhoz kötődik. E vonatkozásban Radna az idősebb, hiszen Károly Róbert telepítette itt le a ferenceseket, Zell pedig Nagy Lajosnak köszönheti rangját és fényét.”


Galéria a képre kattintva érhető el.


„Máriaradna császári rangját jelzi, hogy az Itáliából származó, hajdan egy tűzvészt csodás körülmények között túlélt kegyképének rokokó foglalatát Mária Terézia magyar királynő utasítására a bécsi udvari ötvös készítette mintegy harminc kilogramm ezüst felhasználásával. A Szűzanya és a Kisjézus koronáját Rudnay Sándor esztergomi prímás ajándékozta a kegyhelynek. A bíboros érsek, aki korában három évig Erdély püspöke volt, annyira megszerette a nem is az ő egyházmegyéjéhez tartozó kegyhelyet, hogy azt kérte a ferencesektől, halála után ők őrizzék a szívét, a kegykép közelében. Ezt az óhaját végrendeletében is megerősítette, úgyhogy azóta is féltve őrzött kincse Radnának a prímás formalinba helyezett szívét őrző ezüst szelence.”


Galéria a fotóra kattintva érhető el.

Útvonal Gyuláról Lippára (Máriaradnára)


Nagyobb térképre váltás

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom