Oázis apartman Gyula szállás

A gyulai HAB együttes próbáján jártunk

Gimiklub. Ha ezek a falak mesélni tudnának...Sikerült bejutni egy gyulai zenekar próbájára, mely ebben a patinás, évtizedek óta álló és működő kis klubban zajlott. A HAB együttest már többször hallhatta a közönség gyulai rendezvényeken, 2016-ban például a Deák Bill Gyula fellépése előtt volt előzenekar, de léptek már színpadra a vár előtt is. A formáció tagjai (Tóth László dob, Székely András basszusgitár, ének, Jevuczó János szólógitár,ének) a gyulaiak körében igen ismert emberek, de talán vannak akik nem hallották még őket zenélni és a róluk interneten fellelhető képanyag is szűkös. Ezért is gondoltam rá, hogy bemutatom őket próba közben, és lesznek akik kedvet kapnak meghallgatni őket.
Ez a három kedves fickó számtalan magyar és világslágert, rock klasszikust idéz fel repertoárjában, a gimiklubban tulajdonképp egy mini koncertet élvezhettem előadásukban. Felhangzottak Deep Purple,  ZZ-top, Hobó, P- mobil számok is a HAB együttestől, mely név nem más rövidítése, mint „hót amatőr banda” -tudtam meg a zenekarvezetőtől, Jevuczó Jánostól.


 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom