Oázis apartman Gyula szállás

Négy ecset, több téma

Hasonló címmel (Két ecset, egy téma) két évvel ezelőtt jelent meg egy kis anyag két gyulai alkotóról, akikkel egy sétám alkalmával találkoztam a belvárosban. A hölgyek azóta megalakították a Gyulai Alkotók Baráti Körét, mely hét tagot számlál. Hetente találkoznak, közösen festenek, hol a szabadban, hol valamelyik tagnál. A mostani találkozó alkalmával Keresztesi Franciska, Papp Mária, Metykóné Balogh Edit és Patkás Irén csente le és tárta elénk az Almásy-kastély környéki naplemente fényeit, egy a lehulló levelekkel az őszt idéző nyári estén. A parkban egy kis rögtönzött kiállítást is megtekinthettek az arra járók, de október 1-től az Elizabeth Hotelben lesz bemutatkozásuk. Hamarosan a Pándy Galériában, decemberben pedig Aradon láthatóak képeik a gyulai Polgármesteri Hivatal Kézfogások programsorozata szervezésében A tagjaik számos alkotótáborban vesznek, vettek részt, úgy mint Kétegyháza, Bélmegyer, Szabadka, Szlovákia, Kötegyán, szeptemberben pedig hárman mennek Palicsra.
 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom