Gyula
Gyula történelmi múltjának és modernizálódott, szökőkutakkal teli mai belvárosának köszönhetően az egyik leg figyelemre méltóbb üdülőhely az országban. Sok sok fotó készül erről a Dél-Alföldi kisvárosról. Ebben a rovatban kicsit MÁS-KÉP-eket mutatunk, olyanokat, amilyeneket talán ritkábban lehet lencsevégre kapni, olyanokat, melyek szintén Gyulán készültek és hangulatukkal csábíthatnak nem csak a napsütötte nyári napokon.
Gyula apartman szállás
Gyula sajtóanyagok 2012
A fotók felhasználásáról:
Ezen az oldalon olyan fotókat közlünk, melyek sajtó számára átvehetőek. Az itt megjelenő képek mennyiségi korlátozással,illusztrációnak forrásmegjelöléssel átvehetők. A képek szerkesztéséhez, módosításához, retusálásához, nyomtatott és reklámanyagokban való megjelenéséhez csak előzetes egyeztetés után, közös megállapodás alapján járulunk hozzá. A képek átméretezhetőek, forrásként a www.gyulavaros.hu domain nevet kell feltűntetni.
Továbbiak:
- A képeken szereplő személyekről korrekt, nem sértő felvételeket készítünk, ígyekszünk bemutatni az esemény, események hangulatát helyszínét, légkörét.
- Kérjük, a megjelenésről e-mailben küldjön értesítést, a megjelenés helyét (konkrét URL, ahova a képek felkerülnek) leírva. gyula[kukac]gyulavaros.hu
- A fotók használatáról küldött e-mail értesítés nem vonja maga után az egyetemleges használatot, azaz ha új híranyagban kívánják használni, új értesítést kérünk, mindazonáltal fenntartjuk a jogot az újrahasználati engedély megadásától való elállásra.
- A fotóknál, vagy a cikkben, vagy a cikk után (szabadon választható bármelyik) a linket nem passzív, hanem aktív módon kérjük megjeleníteni, azaz: nem www.gyulavaros.hu, hanem www.gyulavaros.hu 'rákattintható' módon. (ez alól kivételt tehetünk)
- Aki az oldalról (konkrétan a sajtóanyagok menüpont alól) anyagot vesz át, kötelezőnek tartja magára nézve és elfogadja a fent leírtakat.
- Nem kérünk és nem várunk el feltűnő, kihívó forrásmegjelölést.
Kapcsolódó anyagok 2011-es galériák itt.
sajtó gyula 2012
2012. március 26. nádastűz Gyulán az Erkel tónál
Eddig ismeretlen okokból kigyulladt Gyulán az Erkel tó és a Nagyrománvárosi Ortodox temető közötti nádas az esti órákban. A tűz rendkívül gyorsan terjedt, mivel egész nap erős szél fújt. A télvégi nádirtásnak köszönhetően nem tarjedt át a tó többi területére.
2012. március 15. Gyula város
Fotógaléria a gyulai ünnepségekről és a Polgármesteri hivatalban megtartott díjátadó ünnepségről. "A gyulai közéletben folytatott értékmentő tevékenységéért Kiváló Polgár kitüntető címet kapott Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója. Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete posztumusz Kiváló Polgár kitüntető címet adományozott Szegedi Józsefnek az 1943-as Don-kanyari ütközetnél tanúsított hősies tetteiért és egykori gyulai iskolatársa, Kaufmann Rezső megmentéséért.
Tablók könyve Gyula - Erkel Ferenc Gimnázium
2012. március 09.-én Szűcs Levente és Molnár László sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a megyénkben első ízben elkészülő tablók könyvét, melyet az Erkel Gimnázium készíttet a kiadó-ötletgazdával. Magyarországon a tablók könyve kiadvány 50. alkalommal jelenik meg, mely előre láthatólag 2012 májusától lesz megvásárolható.





