Oázis apartman Gyula szállás

Erkel Ferenc emlékház Gyula

Erkel emlékház, Erkel Ferenc szülőháza.
A több, mint kétszáz éves épület teljes, a műemlékvédelmi szempontokat messzemenőkig figyelembevevő felújítása történt meg 2010-2011-ben, melyet 2011. május 18.-án adtak át. Az udvari kiállítótér kialakítása alkalmas rendezvények, hangversenyek lebonyolítására is, ahol egy új, alapterületében is megnövelt, a modern kor igényeit kielégítő, látogatóbarát állandó kiállítás tekinthető meg.


 

 

Az Erkel Ferenc emlékház virtuális túrája.:


 

3D GALÉRIA A GOOGLE-N


Az udvarnak két fő eleme van: egyrészt a kerítések mellett kialakításra került egy félig nyitott Erkel promenád, melynek falán a látogatók Erkel Ferenc munkásságát követhetik végig kronologikus rendben korabeli Erkel hangverseny- és operaplakátok reprodukciói által, miközben a sétaösvény elején, közepén és végén egy reformkori, egy 1850-es évek béli valamint egy 1880-as évek béli ruhákba öltöztetett család viszi közelebb a látogatókhoz a 19. század hangulatát.

Erkel emlékház, jelmezbe öltözött diákokkal. Kattintson a fotóra, ha betöltődött, forgassa!

 

A másik eleme: egy hangosítási lehetőségekkel összekapcsolt udvari előadótér mely alkalmas tere lehet a későbbiekben kisebb hangversenyek, illetve rendezvények lebonyolítására. Az itt kialakítandó színpadhoz, utalva Erkel sakktevékenységére, hétköznapokon egy további funkció is kapcsolódik: nagyméretű sakktáblaként alkalmas élősakk játék lebonyolítására játékos kedvű csoportok részére, illetve nagyméretű bábúk segítségével egyénileg is hódolhatnak sakkszenvedélyüknek a látogatók.


 Erkel szülőházának eredeti, iskola és lakóház kettősége jelenik meg: egykori osztálytermében ismét egy 19. századi tanterem kialakítására került sor, míg az épület további három helyiségében az Erkel család korábbi otthonát bemutató hálószobából, szalonból és konyhából álló enteriőr fogadja a látogatókat. További három helyiségben és egy vetítőteremben pedig közvetlenül Erkel Ferenc munkássága került bemutatásra. Az átalakításoknak köszönhetően az új állandó kiállítás Erkel Ferenc szülőházának teljes épületét birtokba vehette, így az eddigi öttel szemben nyolc helyiséget foglal magába.



Erkel Ferenc megújult szülőháza, mint egy modern, a 21. század múzeumi látogatóinak igényit messzemenően kielégítő, valóban látogatóbarát múzeum, méltóképpen állít emléket a himnusz atyjának, a magyar nemzeti opera megteremtőjének.
Kombinált jegy bevezetése
Az új kombinált jegy belépésre jogosít minden városi üzemeltetésű múzeumba (Vármúzeum, Ladics-ház, Erkel Ferenc Emlékház, Dürer Terem, Kohán Képtár, Német Nemzetiségi Gyűjtemény).

A múzeum nyitvatartásával kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken adnak tájékoztatást:

Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

5700 Gyula, Béke sgt. 35.

Tel.: 66/463-544

 

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom