gyula fotó

A gyulai kisvonat

A gyulai kisvonattal egy körutazáson vehetnek rész, mely alatt megtekinthetik a város főbb nevezetességeit. A vonatozás alatt hangfelvételről az aktuálisan érintett pontokról hallhat bemutató szöveget. Nemcsak a turistáknak, gyulaiaknak is érdekes lehet és talán sok olyan dolgot hallhatnak, melyet esetleg nem is tudtak a városról. Aki nagyobb kirándulást szeretne tenni, annak két plusz lehetősége is van, melyet a gyulai kisvonat üzemeltetői kínálnak.
Mindkettő helyszíne és célpontja a Fehér-Körös és a Fekete-Körös találkozása,  Szanazug.
Az egyik egy délelőtti program hajókázással. A másik szintén egy hajókázás, ám romantikus hangulatban, éjszaka. Kiutazás a kisvonattal a helyszínre, ahol akár egy pohár bor elfogyasztása után, már hajóra is szállhatnak a vendéget és egy 30 percet kis vízi túrán vehetnek részt csoportosan.

Éjszakai romantikus hajókázás a Körösökön
Indulás a Gyulai Kisvonattal a Kossuth Utcai megállóból:
ndulás hétfőn, szerdán, szombaton  21:15-kor, érkezés 23:00-kor.
Díja: 2000 ft/fő

Hajókázás Szanazugban
Ez a fakultatív programunk  naponta indul a Kossuth utcai megállónkból  (minimum 6 fő esetén).
08:45-kor visszaérkezés 13:00-kor
1700 ft/fő

Telefonszám: 06-70-388-85-95
Email: gyulaikisvonat@gmail.com
www.gyulaikisvonat.hu

Városnéző kisvonatunk  minden nap közlekedik:
09:30   10:30   11:30   12:30   13:30   14:30   15:30   16:30   17:30   18:30

Ha ön turistaként érkezik Gyulára itt talál gyulai szállást.

Ajánlott szállások:

Várapartman Gyula szállás

Brill apartman Gyula szállás

Várárok apartman Gyula szállás

 

 

Ajánlat