Oázis apartman Gyula szállás

Erkel Ferenc Gimnázium szalagavató ünnepség 2020

Az Erkel Ferenc gimnázium 107 végzős diákjának ruhájára tűzték fel a középiskolai évek végét jelképező szalagot február 1-jén a gyulai művelődési központban.

A négy végzős osztályt Görgényi Ernő polgármester köszöntötte. A városvezető azt kívánta a maturandusoknak, hogy legyen önbizalmuk, ismerjék meg a képességeiket, legyenek nyitottak az új dolgokat, és ne féljenek a csalódásoktól.

A polgármester úgy fogalmazott: a jövő generációk felelőssége, hogy fenntartsák a fürdőváros magyar tudományban, kultúrában és gazdaságban betöltött jelentőségét. A településvezető reményét fejezte ki, hogy a diákok felsőfokú tanulmányaik befejeztével Gyulán találják meg számításaikat.

Zámori Ida igazgató beszédében kifejtette: „önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmetesebb felfedezés és a legtanulságosabb találkozás”.

– A szalag feltűzésével elkezdődik a felkészülés az igazi elválásra. Ez jelzi számunkra, hogy valami végérvényesen befejeződik, hogy elkezdődjék egy ismeretlen, új életszakasz – mondta.

A hagyományoknak megfelelően az ünnepségen azok a végzős tanulók is elbúcsúztak diáktársaiktól, akik a legtöbbet tették a közösségért. (Gyulai Hírlap)


 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom