gyula fotó

Múzeumok őszi fesztiválja Gyula 2019

Múzeumok Őszi Fesztiválja 2019 Szeptember 23-november 10.

A világ csodái – Felfedezések kora! a koncepciója idén a Múzeumok Őszi Fesztiváljának, amihez természetesen ebben az évben is csatlakoznak Gyula kiállítóhelyei.
A rendezvénysorozat több, az egész világot érintő áttörésről is szeretne megemlékezni. Magellán Föld körüli expedíciója kereken 500 éve, 1519. szeptember 20-án indult útjára és elsőként hajózta körbe a világot, az ipari forradalom pedig közel 250 évvel ezelőtt vette kezdetét.
A kiemelt téma megjelenik Gyulán is, de a fürdőváros múzeumainak munkatársai ezen túl is sok mindent megmutatnak az általuk őrzött kincsekből. Teszik ezt olyan formában, hogy programjaik érdekesek, izgalmasak legyenek valamennyi korosztály számára.





Gyulai Vár

Szeptember 28-november 9. között minden szombaton
Reneszánsz nap
Reneszánsz hangulatot idéző izgalmas feladatok, solymászat és korabeli zene várja a várba érkező látogatókat, akik fegyverbemutatón és jelmezes tárlatvezetésen vehetnek részt. A reneszánsz hangulat magával ragad és a történelem sodrában, a vár egyedi atmoszférájának kisugárzásában egy pillanatra elfelejtheted a hétköznapokat és belebújhatsz egy középkori, mulatozó főúr bőrébe. Próbáld ki szabadulószobánkat, a vár titkos termét is, aminek ajtaja csak rafinált rejtvények megoldásával fog újra kinyílni! Kicsiket és nagyokat is várunk a programra.
10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal
10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!
10.30 és 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban
11.00 Solymászbemutató
12.30 Csatazaj a középkorban – interaktív előadás a középkori és újkori szúró és vágó fegyverekről
Folyamatosan:
Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely
Liktárium – gyümölcstartósítás fortélyai a sütőházban
15.00-17.00 Kulcskereső – szabadulószoba családoknak

Október 6. (vasárnap) 16.00
Történelmi séta a Várkertben – megemlékezés a Gyulán lefegyverzett honvédtisztekre
Az Almásy-kastély épületétől induló sétán történész munkatársunk különböző érdekességeket mesél a távoli, forradalmi időkből.
A túra célja a vár melletti emlékmű, amit a szabadságharc 140. évfordulóján közadakozásból állítottak, hogy az aradi vértanúkra, illetve az 1849. augusztus 23-i eseményre emlékeztessen, amikor az Almásy-kastély és a vár között lefegyvereztek 1300 honvédtisztet – köztük tízet a későbbi aradi vértanúk közül.

Október 19. (szombat) 15.00
Kortyolgatott történelem – csokoládé- és kávékóstolással kísért gasztrotörténeti előadás
A nagy földrajzi felfedezésekre emlékezünk ezzel a programmal, a gasztronómián keresztül. A kávézás szerelmesei fűszeres török kávét, az édesszájúak pedig folyékony csokoládét kapnak a rendhagyó előadás kísérőjeként.



Ladics-ház

Szeptember 24-29. (kedd-vasárnap) 10.00-18.00
Rejtélyek és rejtvények – feladványok a Ladics család történetével kapcsolatban
Egy izgalmas, nyomozós játékon keresztül pillanthatsz be egy polgári család mindennapjaiba, olykor belebújva a Ladics család egy-egy tagjának szerepébe.
Talán – a legenda szerint még mindig a házban lakó – Borbála asszony szelleme is a segítségedre lesz, hogy a rejtvényhez járó meglepetést is elnyerd.

Szeptember 28. (szombat) 10.00
Ladics-titkok – az épület látogatók elől elzárt tereinek bejárása
A hangulatos, a vidéki polgári életmódot hazánkban egyedülálló teljességgel bemutató Ladics-ház eddig elzárt helyiségeit fedezheted fel: a fürdőszobát, a cselédek konyháját és a kincseket őrző raktárt.



Erkel emlékház

Szeptember 28. (szombat) 16.00
A zene háza – a Gyulai Vonósnégyes műsora
Az ősz ihlette klasszikus dallamok csendülnek fel, melyek kellemes kikapcsolódást nyújtanak egy szürke, őszi estén. Kisebb klasszikus zenei koncertélménnyel kápráztatja el a közönséget a neves Gyulai Vonósnégyes.

Október 25. (péntek) 16.30
Mesterek és tanítványok – népi hangszerek bemutatása
Rendhagyó módon ezúttal a népi hangszereké lesz a főszerep Erkel szülőházában. A zeneszerszámok mesterei komolyan veszik az interaktivitást: lehetőséget nyújtanak arra, hogy az előadás résztvevői megszólaltathassák a tekerőt, a dorombot, a citerát és más népi zajkeltő eszközöket is.



Kohán Képtár

Október 17. (csütörtök) 8.00
Múzeumpedagógiai foglalkozás kicsiknek és nagyoknak a Gyulai Művésztelep alkotóival
Hogyan keletkezik egy műtárgy? Kreatív foglalkozások, kvízjátékok, előadás, filmvetítés és rendhagyó tárlatvezetés segítségével tudhatsz meg mindent a festészet rejtelmeiről. A délelőtt a gyermekeké, a délután pedig a felnőtteké lesz.



Almásy-kastély

Október 26. (szombat) 15.30
Volt egyszer egy kisvasút – előadás az egykori gyulai kisvasútról
Ötven éve indult utolsó útjának a gyulai belvárosi és környékbeli kisvasút. Az azt megelőző mintegy hatvan esztendő történetét meséli el a kastély történésze.
Az 1890-es évek végén az Almásy család építtette a vasútvonal első szakaszát, ami egyre inkább kiszélesedett, s végül 42 kilométeres távon utazhattak a gyulaiak a kisvasúttal.

November 9. (szombat) 11.00
Házi muzsika a kastélyban – élő hangszeres zenetörténeti előadás a kastély évszázadaiból
A gyulai kastély tulajdonosai mindig is kedvelték a zeneszót, Harruckern Ferenc egy alkalommal még össze is nyittatta a termek ajtajait, hogy jobban hallja a muzsikát. Ezen a délelőttön azonban nem ugyanaz szól majd mindenhol; az Almásy-kastély egyes termeiben különböző hangszerek csendülnek fel különböző korokból, hogy az elhangzó zenetörténeti előadást kísérjék. A főúri rezidenciákban egykoron oly népszerű házi muzsikát idézi meg a program, mely a kivételes környezetben egyedi élményt nyújt – nem csak a klasszikus zene kedvelőinek.

Ajánlat