Oázis apartman Gyula szállás

Hamlet szokatlan helyszínen

A miskolci Földes Ferenc gimnázium évről évre (két évről két évre) képviselteti magát az Erkel Diákünnepeken. Az idén is több előadást láthatunk tőlük, ezúttal Szűcs Tamás által rendezett Hamletet néztük meg, mely szemmel láthatóan a zsűrit is levette a lábáról. A darabot egy teljesen besötétített osztályteremben mutatták be, ahol a szereplőktől néhány arasznyira foglaltunk helyet. Ennyire közel még egy forgószínpadon sem lehettünk volna a szereplőkhöz. A darab díszlet és minimál világítás mellett zajlott, azonban a Gyulai Várszínháznak köszönhetően két profi állványos világítást sikerült beállítani, mely tökéletesen megfelelt a rendező tanár elvárásainak. Az igazi főszerep azonban nem a technikáé, hanem a diákoké volt, akik minden túlzás nélkül állítható: valódi színházi élményt, színászi teljesítményt nyújtottak és még a darab megtekintése után is élt az általuk keltett bűvölet. Információink szerint meghívást kaptak egy nagyszínház forgószínpadára.

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom