Oázis apartman Gyula szállás

Phil Minton Gyulán

Sssszzzzz, pssszzzzz, hhhhhhhhh, pritty, baaaa, hmmmm, ááááááá, zümm. Érdekes felállásban egy kórusmű születését hallottuk a Kohán képtárban. Az amatőr és képzett zenekedvelőkből álló kórust Phil Minton irányította test és "hangbeszéddel". A kar és a mester hamar megtalálták közös nyelvüket, melyen azonnal elkezdett mindenki "beszélni", énekelni(?), sőt a mester olykor ki is öltötte.


Vélhetően a jelenlévők első ilyen élménye volt így testközelből, és minden bizonnyal nem ez az a műfaj, amelyet sokan hallgatnának lemezről otthon, mégis érdekes volt az előadás. Ismerős arcok ismeretlen hangjai a kórusból. Valami más volt, közös játék. Ezek a hangok körülvesznek, bennünk vannak, kedvesek és fájóak is lehetnek,halkan, hangosan, szendén és kevélyen is elhagynak bennünket. A 2012-es nyári várszínházi évad vége felé közeledve Phil Minton és kórusa olyasvalamivel lepte meg közönségét, amire nem lehetett készülni, nem volt előre megírva, érdekes volt és valahol rólunk is

 

Megnyitás után lapozzon a billentyűzet jobb bal nyilaival!

fotók: Pénzes Sándor 2012 ©

Kórus Kórus Kórus
Kórus Kórus Kórus
Kórus Kórus Kórus
Kórus Kórus Kórus
Kórus Kórus Kórus
Kórus Kórus Kórus
Kórus Kórus Kórus

Kapcsolódó anyag. Phil Minton portrék

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom