Oázis apartman Gyula szállás

Shakespeare Fesztivál Gyula

Shakespeare fesztivál program letölthető innen:


A Gyulai Várszínházban 2017. július 7-16. között rendezik meg a 13. nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol a legjobb magyar Shakespeare előadások mellett külföldről is hívnak produkciókat, így látható lesz többek között szlovák, román, izraeli és határon túli magyar színházak produkció is.




Az idei kiemelt külföldi Shakespeare előadás az izraeli Lear király (The Bastard’s story) annál is inkább, mert a 13 éve tartó fesztiválon még nem szerepelt izraeli produkció. Az előadás 2016-ban a Valis Színházi Fesztiválon díjat is nyert. Látható lesz még a III. Richárd Zsótér Sándor, a Harag György Társulattal a Tévedések Vígjátéka Bocsárdi László rendezésében, valamint a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója a Shakespeare, Sonnet 66 Kokan Mladenoovic rendezésében.

A tíz napos fesztivál a magyar és nemzetközi előadásokon kívül idén is lesz konferencia, filmvetítések és az elmaradhatatlan gasztronómia.
Infó: www.shakespearefesztival.hu.
Az összművészeti fesztiválon kiemelt produkciók: ExperiDance: Nostradamus – Világok Vándora, Csehov: Sirály, Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, Paul Blake: Római vakáció, Virtuózok, Hair, Liliomfi, Majdnem valaki – Udvaros Dorottya zenés estje és még számos különleges program.
Infó: www.gyulaivarszinhaz.hu

Részletek: www.shakespearefesztival.hu

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom