gyula fotó

Gyalogtúra a Visszhangos kő 1658m-es csúcsára januárban

Mivel nem voltam még januárban túrázni, főleg nem 1000-1600m fölött, így kicsit komolyabb felkészülésre volt szükségem. Az úti célunk eredetileg az 1849m magas Nagy-Bihar csúcs lett volna, amit március 15.-én is sokan meg szoktak látogatni, a szabadságharcra emlékezvén. A Bihari-hegyekbe rendszeresen járok, de ez (és még sok más is) kimaradt eddig. (VIDEÓ A LAP ALJÁN)

Áttanulmányoztam jó néhány túraleírást. Legtöbb, ami erről szól jellemzően  nem januári volt, de akadt olyan is. Azonban itt márciusban is bármikor előfordulhat hasonló idő, mint amilyennel mi találkoztunk, tanúsítja sok videó és fotó, melyeket mások készítettek, így könnyebb volt ráhangolódni esetleges keményebb dologra. Igazán nagy meglepetés nem ért, de ez valóban annak is köszönhető, hogy mások tapasztalatait is láthattam, olvashattam. Az sem ritka, hogy a természet visszafordulásra kényszeríti az embert, adódhat olyan helyzet, amikor felelős, jó döntést kell hozni ahhoz, a kirándulás élmény legyen, ne kudarc, esetleg sérülés. Szerencsére a csapatban több olyan túratárs is volt, aki már nem egyszer volt itt. Állítom, nélkülük nem jutottunk volna messzire, vagy ha mégis, visszafele nem saját lábunkon jöttünk volna...


Sípályán felfelé - további képek itt


Szakadó hóban indultunk Gyuláról, az oda vezető utak egy része teljesen hómentes volt. A tervezetthez képest később kezdhettük a hegymenetet. Az első szakaszt a Vartop sípálya mellett tettük meg, ahol többen levettünk egy réteg ruhát, mert hidegebbre számítottunk és a tempó miatt kicsit izzadtunk, ez később komoly gondokat okozhatott volna. Hamar elértünk a fenyvesekhez, felhős volt az ég, de ekkor még megfelelő volt a látótávolság, gyönyörűek voltak a hóval borított fák.


Itt még jó látótávolság volt - további képek itt


Komoly dilemmáim voltak a fotós felszerelésemmel és magával a fotózással kapcsolatban is. (ebben a bekezdésben fotózásról lesz szó, akár unalmas is lehet, de ha valaki szeret fényképezni, talán érdekelheti néhány részlet) Vigyek-e több optikát, lesz-e időm fotózni, le-le maradni, ácsorogni, állványt használni? Nem tartom-e fel a társaságot? Nem fogok-e bosszankodni, hogy túl sok plusz súlyt hordok, és a hátizsákban az élelem és a víz elől csak foglalja majd a helyet a felszerelés és jobban fáradok. Napokig figyeltem a hójelentéseket, a hóvastagságot, a felhő és széltérképeket, ennek alapján szinte biztosra vehető volt, hogy borult és kicsit szeles, télies időnk lesz. Milyen is lenne januárban? Az állványcipeléssel és a sok fotós kiegészítő málházásával már tavaly nyáron 35 fokban meggyűlt a bajom egyszer a hegyekben, elképzeltem magam ugyan így teljes téli menetfelszerelésben, túrabottal, térdig érő hóban, ezért leredukáltam mindent. Indulás előtt a túrabotom fogóját megfúrtam (viszlát garancia!) és elhelyeztem benne egy fotós állványcsavart, ami nagyon hasznosnak bizonyult, viszont ez nem bírt el egy DSLR vázat, így mégiscsak vinnem kellett egy régebbi Bridge gépet is.


Állványcsavarral tuningolt túrabot - további fotók itt

Gondoltam, majd leszúrom a géppel a botot és csinálok „kamera mellett elhaladós” felvételt, amin mindenki szerepel. A leszúrás még ment is, bár meg kellett taposni a havat körülötte, de hogy az egész társaságot ezzel feltartsam, várakozásra késztessem, az már nem lett volna illendő dolog. Az meg, hogy előre fussak azért nem ment, mert senki nem takarította el a havat. :-) Egy csoportkép azonban ennek segítségével készült. A videó 16 mp-énél jól látszik, hogy pillanatok alatt betör egy felhő és azonnal kettővel osztható a látótávolság, így válik téma nélkülivé a táj. Feljebb érve ez a légmozgás és szélsebesség alapból járt, a hőmérséklet is csökkent, így a kis gép került a zsákba, a nagyobb jött előre. Ekkor jobb érzés volt a zsák felől, (de csak kicsit), viszont elől himbálózott a súly. No, de ő legalább bírja havat, esőt, így vele tettem meg a túra további részét. Semmilyen beállításon nem változtattam, nem nyomkodtam a menügombokat és nem tekertem a vezérlőtárcsákat sem, hogy ne daráljam a gépváz felé a ráfagyott dért. Egyedül a ki-be kapcsolót és a programválasztót használtam. (video-fotó mód között).


Zúzmara a gépen - további fotók itt

 
A csoport két részre szakadt, elől és hátul is olyanok jöttek, akik túraléccel voltak felszerelve. Érdekes volt belekóstolni egy ilyen kietlennek tűnő világba. Amikor a mások által készített anyagokat néztem a meleg szobából, arra gondoltam, vajon milyen lehet ott lenni, mit érezhettek ott, hogy alakult a csoport hangulata, voltak-e konfliktusok, hogyan döntöttek, amikor felmerült a kérdés, menjünk-e tovább, vagy hogy egyáltalán merre menjük? Biztonságban éreztem magam, de ez nem az én érdemem. Tapasztalatlanul és a túrajelekre hagyatkozva szinte biztos kudarc vár az emberre ilyen időben. Felfelé haladva egy jól felszerelt hótalpas túrázóval találkoztunk, aki visszafordult. Egyedül volt, jól döntött. Talán a mi nyomunk is segíthetett neki a visszaúton, de lehet hogy volt GPS-e is. Nem látszott amatőrnek.


Egyedül volt - további képek itt

Olvastam egy blogon, egy csapatot elért a havazás is, hófúvással kb. 3 perc alatt eltűntek a nyomok a mögöttük. Mi 11-en voltunk, három hölggyel. Mindenki jól bírta a megpróbáltatást. A túra utolsó kb. 1-2 km-én olyan terepen haladtunk, ahol legalább 1-1,5m hóréteg volt alattunk. Ezt a növényzetből lehetett megítélni, a borókák tetején a havon jártunk, de ott is úgy, hogy lépten nyomon combig, alkalmasint mellkasig szakadtunk a hóba. Persze, csak azok, akiknél nem volt hótalp, vagy síléc. E miatt is kizárt volt, hogy eljussunk a Nagy-Biharig, nem beszélve a gerincen lévő viharos szélről, mely kilométereken keresztül kísért volna. Így nekünk ebből „csak” ízelítőként jutott 1-2 kilométer.
Bár örültem volna napsütésnek, kék égnek, gyönyörű havas tájjal, azonban olyan élményekkel lettem gazdagabb, melyeket nem cserélnék el. Az 1658m –es csúcson Barna (a kutya) mintha érezte volna, hogy megérkeztünk. Örömtáncba kezdett, boldogan ugrált maga körül, hempergett a hóban, majd a korábban földbe szúrt csúcsjelölésre kitett ágakon és a túrabotokon próbálta ledörzsölni magáról a jégcsapokat. Feri, Imre, Niki, ifj.Imre, Kati, Zsolti, Edit, Misi, Lajos, Laci, és persze Barna a terrier, köszönöm a kalandot és a jó társaságot!

Így írtak korábban e helyről (részlet)  forrás videóval itt

2009. március 8.

"Inkább a lelket gyötörte meg az idő. No és egy-két testet is, hisz nem mindenkinek teljes a felszerelése a téli körülményekre. Tanakodás. Én nem szívesen fordulnék meg, hisz nem ezért jöttem. De Petinek és Rozinak elege volt ebből. Teljesen logikus az érv: a kitett gerincen valószínű nem javulnának, csak romlanának a feltételek. Legalább öt óra harc az elemekkel, önmagunkkal. Van-e erre szükség? Sanyi is jönne még, de nem meri visszaengedni a fiatalokat. Számomra hihetetlen dolgot állít, azt mondja, hogy az általam hagyott nyomokat pár perc alatt betemette a hó. Kételkedem, mert legalább térig süppedve jöttem elől. Mivel mindenki mereven tartja magát elhatározásához, rábólintok: ennyi volt mára, elindulunk lefelé. Alig haladunk tíz percet és saját szememmel tapasztalom, eltűntek a nyomok."

forrás: Bibircs túrablog

Egy rövid videó a teljesség igénye nélkül 2013. január 19:


 

Egy fotó megnyitása után lapozz a billentyűzet jobb-bal nyilával!
Ha úgy jártál, hogy tableted van, akkor izé, khm...


Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő
Bihar Zengő-kő Bihar Zengő-kő

 

Ajánlat