Oázis apartman Gyula szállás

Néptáncfesztivál 2017 Gyula

Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja - Augusztus 17-20.

Három nap, amikor minden a néptáncról és a népzenéről szól… Jelen pillanatban kilenc magyar és négy külföldi együttes részvételével számolnak a szervezők, a létszám azonban a fesztivál kezdetéig változhat. Ami viszont 100 százalékig biztosra vehető, hogy a nagyközönségnek egészen különleges élményben lesz része.
A Körös Táncegyüttes (Gyula), Harruckern Táncegyüttes (Gyula), Csimpolya Gyermek Táncegyüttes (Püspökladány), Üllési Fonó Néptáncegyüttes (Üllés), Berény Táncegyüttes (Mezőberény), Forgórózsa Táncegyüttes (Debrecen), Matyó Néptáncegyüttes (Mezőkövesd), Szőttes Kamara Néptáncegyüttes (Pozsony), Róna Néptáncegyüttes (Kikinda), Cimborák (Kossuthfalva) mellett Törökországból, Szerbiából, Montenegróból és Horvátországból érkeznek fellépők. A tánc mellett a jóféle talp alá való is hangsúlyos, tiszteletét teszi a Magyarpalatkai Banda, a Rajecky Szimpatikusok és a Fesztiválzenekar is.


 

Minden Magyarok XXIII. Nemzetközi Néptáncfesztiválja Gyula letölthető
programok PDF-ben:

 


 

Fitos Dezső Társulatára is bizton lehet számítani, ahogyan a mezőségi hagyományőrök sem maradhatnak ki, míg az estéken tartandó táncházakat Halmos Kata, Halmos Béla lányának óvó felügyelete mellett hívják életre. A gyermekek kedvére lesz még népi kézműves játszóház, továbbá a Békéscsabai Napsugár Bábszínház a Rongy Elek, a példakép című darabbal érkezik, a felvonuláson és a vár előtt pedig gólyalábasok bűvölik az aprónépet, míg Agócs Gergely a Fűben-fában muzsika című műsorral jön. Pál István „Szalonna” és bandája is bejelentkezett, a vasárnapi napon tartandó gálaműsort pediglen két mezőségi hagyományőrző énekes, Takács Anna és Takács Piroska fellépése koronázza meg.
A magyar kultúra igen fontos szelete, gondolati gerince mutatkozik be. Ez a 72 óra elsődlegesen nem a szakmának, hanem a nagyközönségnek szól – foglalta össze a főszervező. Patyi Zoltán hozzátette, a középpontban idén a mezőségi tájegység található, míg tavaly Kalotaszeg, előtte pedig Küküllő Mente volt fókuszban. A „Minden Magyarok” egy nagyon jó hangulatú, bemutató jellegű fesztivál, nem a verseny kapja a főszerepet – részletezte, kiemelve: a rendezvény kiválóan illeszkedik Gyula városának kulturális kínálatába.
Patyi Zoltán immár egy évtizede felel a szakmai vonalért, s mint mondta, immár hagyomány, hogy az összes résztvevő közös műsorral készül, a záróakkordnak tekinthető gálaműsor alkalmával egyszerre mintegy 200 táncos ropja a színpadon. A programfolyam egyes elemei kiforrott egységet alkotnak, ami a művelődési ház munkatársainak köszönhető – húzta alá. A felhőtlen, minőségi szórakozás további garanciájaként nem csupán a tapasztalat és az összeszokott szervezőcsapat említhető, hiszen a Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja büszkén viseli a minősített folklór fesztivál címet.

– Nívós együttesek érkeznek, s azt szeretnénk, ha a sétálóutcán, a fürdőben, a piacon, a nagytemplomban, tehát mindenhol megjelennének a néptánc és a népzene kiváló képviselői – hangsúlyozta. Mint mondta, elsődleges, hogy a város lakóinak és az itt pihenő turistáknak okozzanak örömet. A legtöbb ilyen jellegű eseményt a néptánc szövetség rendezi, a miénk némileg eltér, különleges, egyedi „íz világgal” bír. Fantasztikus környezetben rendezhetjük meg, hiszen gyönyörű a város, az Almásy-kastély, a vár és a tószínpad lenyűgöző keretet ad – zárta végül.

 

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom