Oázis apartman Gyula szállás

Esti séta Gyulán idegenvezetővel

Péntek este volt, az első igazán hideg nap az év vége felé közeledve. A fákon már csak imitt amott volt nyoma a nyári lombkoronának, az időjósok egész napos esőt ígértek másnapra. Sétálni indultam és szoborkezeket fotózni. Azon gondolkoztam, hogy vajon kitalálják-e a gyulaiak, ennyiből, kié a kéz, a tartás? Most, hogy jobban megfigyeltem néhányukat, mondhatom, beszédes részletere sikerült figyelnem.



Nem messze a Petőfi tértől arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb, társaság a hideggel dacolva figyel egy előadót. Közelebb mentem. Hamar kiderült, a Turisztikai Hivatal egyik garantált programjába csöppentem bele ezen a hétvégi estén. Soha jobbkor, gondoltam és a sétám, fotózásom utolsó szakaszára potyáztam egyet és csatlakoztam hozzájuk.
A városnéző körsétát Kocsis János vezette, az ő előadását hallgattuk nagy figyelemmel. Bár nem követtem végig a csapatot, de az az idő mely alatt hallgathattam a gyulai történeteket azokon a tereken, ahol nap, mint nap járok, igazán széppé tette az estémet. Kocsis Jánosban egy maximálisan felkészült, nagy helyismerettel rendelkező embert ismerhettük meg, aki percek alatt elfeledtette mindenkivel, hogy éppen egy hűvös napon sétáltunk ebben szép kisvárosban. Történelmi áttekintést, anekdotákat hallhattunk egy lelkes, jó kedélyű kedves embertől. Igen, a várost így is meg lehet ismertetni, szerettetni. Biztos vagyok benne, hogy mindenki szívesen emlékezik majd erre és csak ajánlani tudom akár a helyieknek is, hogy vegyenek rész egy városnéző körsétán, nem fogják megbánni!

A programra itt lehet jelentkezi
Tel.: +36/66/561-680,

info@visitgyula.com http://www.visitgyula.com

Kontakt: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft.

 

Oázis apartman Gyula szállás

Ez a weboldal cookie-kat használ. A böngészés folytatásával hozzájárul azok használatához. További információkElfogadom